Spórolni az adón – lehetséges?

A kötelező befizetés – bár fejben ismerjük a funkcióját – tapasztalatom szerint mindig teherként lebeg a vállalkozók feje fölött. Ha pedig azt halljuk, hogy valaki az adón spórol, könnyen felháborodunk: persze, könnyű annak, aki nem tartja be a szabályokat… Pedig ez tisztán is lehetséges! Az adómegtakarítás egy jó tanácsadóval bárki számára elérhető.

Ágazatok szövevénye

Könnyen gondolhatjuk, hogy az adómegtakarítás ágazat specifikus, ritka bravúr. Érdemes azonban tudni, hogy Magyarországon nincsenek ágazati adók! Legalábbis nem abban a formában, ahogy például a német rendszer működik. Itthon is van külön adó bizonyos ágazatokra, de az egész rendszer nem így épül fel. Hüvelykujj-szabály, hogy minden adó vonatkozik mindenkire: csak az adóztatandó tárgy és a küszöbérték változik. Vállalkozóként reálisan arra számíthatunk, hogy adóznunk kell az iparűzés, a bérek és a jövedelem alapján.

Válasszunk mozaikszót!

Ha vállalkozást alapítunk, adóügyben máris útelágazás előtt találjuk magunkat. A jövedelem után ugyanis alapvetően társasági adó, azaz tao formájában adózik egy cég.

Azonban ha a vállalkozásunk jellege ezt megengedi, még három lehetőség közül választhatunk: a KIVA (kisvállalkozási adó), a KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója), és a személyi jövedelemadó (SZJA) egyéni vállalkozókra vonatkozó feltételei állnak még rendelkezésre.
Az adómegtakarítás kulcsa, hogy üzleti tervet, költségvetést készítünk, és ezek alapján fontoljuk meg a választásunkat.

Az adómegtakarítás piaci előny!

Jellemzően magánszemélyeknek fogunk szolgáltatni, és az éves árbevételünk nem haladja meg a 12 millió forintot? Ha mindkettőre igen a válasz, érdemes élni a KATA alanyi adómentességével.

A tájékozottság sokat ér: így elkerülhetjük, hogy a szolgáltatásunk piaci értékét teljesen fölöslegesen 27% adóval terheljük. Ez több mint adómegtakarítás!
Elérhetjük azt, amit a vállalkozók közül kevesen: piaci előnyt, már a kezdetekkor. Kereskedünk és üzlethelyiséget is bérlünk? Ha nem érjük el a 12 millió forintos árbevételt, de mind a helyiség kiadója, mind a beszerzési helyünk „áfás”, valószínűleg érdemesebb ebben az adónemben gondolkodni.

Egy adótanácsadó fél siker

A legfontosabb, hogy már a cégalapítás előtt kiválasszuk a legelőnyösebb adózási formát – az ügyvéd ugyanis ezt is a társasági szerződéssel egy időben nyújtja be a bíróságra, egy erre specializált adatlapon. Egy ügyvéd biztosan elmondja, melyik adónemeket van jogunk alkalmazni, de azt már nem, hogy melyik éri meg… Az áfa cégünkre érvényes változatának sem várhatjuk el, hogy utánanézzen. (Figyelem, az általános tévhittel ellentétben nem az áfamentesség az alapállás!)

Az adómegtakarítás nulladik lépése tehát az adótanácsadó felkeresése – mini üzleti tervvel és mini költségvetéssel felszerelkezve.
Hazánkban a kezdő vállalkozók jellemzően ott követik el az első hibát, hogy kihagyják ezt a lépést. Legyünk kivételek – az előre gondolkodás hamar megtérül!

KAPCSOLAT